Köszöntő
Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntjük Önt Detek weboldalán. Jó böngészést kívánunk!



TOVÁBB

Pályázatok


Letöltések



Vízre bocsátották az Erebe kitűzőhajót Nyergesújfalun

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta szerdán Nyergesújfalun  új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.

    A hajó egy háromtagú flotta része, ezeket a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóságok fogják használni. A három jármű értéke 1,6 milliárd forint - írta az esemény után kiadott sajtóközleményében az Országos Vízügyi Igazgatóság.
    A kitűzőhajók feladata, hogy bóják kihelyezésével jelöljék a biztonságos mélységű útvonalat a hajók számára. Aszály idején a lapos hajófenéknek és kis merülésüknek köszönhetően bevethetőek ott is, ahol a nagyobb hajók már megfeneklenének.
    Az új hajók orrát úgy alakították ki, hogy a legkomolyabb jégzajlásnak is ellenálljon, így jeges ár, vagy nagyobb mennyiségű uszadék érkezésekor is használhatóak. A kormányállás előtt egy nagyméretű munkatér kapott helyet, egy 2 tonna teherbírású daruval kiegészítve.
    A most vízre tett Erebe 24,86 méter hosszú, két 232 kilowatt teljesítményű motorral van felszerelve, holtvízi sebességét óránként 20 kilométeresre tervezték. A háromfős személyzet több napig kikötés nélkül is teljesíthet szolgálatot, ehhez hálóhelyeket, élelmiszer- és üzemanyag-raktárakat alakítottak ki.
    Az uniós CEF-program keretében még két hasonló hajó épül, a Lupa és a Rezét, szintén egy-egy dunai mellékágról elnevezve. A program keretében közel félmilliárd forintos költséggel már átadtak három gyorsjáratú kishajót, ezeket a kismértékű és azonnali beavatkozásokra tervezték.
    Utoljára 1988-ban bocsátottak vízre jégtörőt, ez volt a Széchenyi, illetve az újpesti Hajógyárban 1989-ben építették az Atlasz II kitűzőhajót - ismertette közleményében az Országos Vízügyi Igazgatóság.